Cégeknek is vonzó lehet a pécsi 3D nyomtatás

Cégeknek is vonzó lehet a pécsi 3D nyomtatás

A Pécsi Tudományegyetem tavaly ősszel indult és 2020-ig tartó projektje - amelyben a PTE ÁOK kiemelt szerepet vállal - hazánkban egyedülálló és hiánypótló célokat valósít meg, hiszen jelenleg nem létezik olyan komplex felsőoktatási centrum, amely a 3D vizualizációs és nyomtatási technológiákon alapszik.

Dr. Nyitrai Miklós professzor, a program vezetője elmondta, az elsődleges cél, hogy olyan kiválósági központot hozzanak létre, amely szellemi és műszerezettségi hátterével nemcsak az egyetemnek, hanem a városnak és a Pécsre települő vagy itt működő cégeknek is szakmai hátteret, segítséget tud nyújtani. Hosszú távon ugyanakkor gondolnak az utánpótlás-képzésre is, hiszen általános és középiskolákkal is felvették a kapcsolatot, számukra is nyitott lesz a központ. Itt természetesen a diákok saját tudásszintjén, akár játékos formában is be tudják mutatni a fejlesztéseket – ehhez külön eszközeik is lesznek. A PTE öt karának összefogásával létrejött program számos tudományágat szolgál ki – érdemes megemlíteni a fogászatot, a biotechnológiát, a művészeteket, a különböző műszaki alkalmazásokat, a virtuálisvalóság-kutatásokat, az ortopédiát, az anyagtechnológiát. Az élettelen anyagok nyomtatása mellett izgalmas része lesz a munkának annak megvizsgálása és fejlesztése is, hogyan lehet élő sejtekből működő biológiai szöveteket létrehozni. De például a Skills-labor fejlesztésében, amelyben valósághű, az emberi testet nagy hűséggel szimuláló modelleken gyakorolhatnak az orvostanhallgatók, szintén részt kíván venni a 3D-központ. Mindezek a 3D technológiához kapcsolódó kutatások szépen illeszkednek a PTE keretei között most induló további nagyobb programokhoz is, mint amilyen a mozgásszervi rehabilitáció, a gép-ember kapcsolatok fejlesztését célzó, a 3D vizualizációt az oktatás és gyógyítás szolgálatába állító, vagy a sportolók ellátásának javítására irányuló kutatások.

– Fontosnak tartjuk, hogy vonzóerő legyen a központ a cégek, vállalkozások számára is – hangsúlyozta dr. Nyitrai Miklós. “Olyan kutatás-fejlesztési segítséget, támogatást tudunk ugyanis adni, ami világszínvonalú. Erre egyébként már példa is van: egy pécsi egészségügyi vállalkozás, amely végtagprotéziseket gyárt, máris fontosnak tartotta, hogy termékei között a legmodernebb technológia is megjelenjen, így partnerségben dolgozik majd az egyetemi központtal, de emellett más cégek is megjelentek már. A közelmúltban, amikor a német világcég, a Viessmann bejelentette, hogy Pécsett nyit szolgáltatóközpontot, a társaság vezetői szintén kiemelték az egyetemen folyó 3D kutatások fontosságát.

A teljes cikk a pecsma.hu-n olvasható: A cégeknek is vonzó lehet a pécsi 3D nyomtatás


Cikk megosztása: