A PTE ÁOK 3D Nyomtatási és Vizualizációs Központ munkatársai is részt vettek a VITAPRIC projekt szakmai rendezvényén, amelyen a projektben közreműködő kutatók és szakemberek osztották meg tapasztalataikat, valamint ismertették az együttműködés során szerzett eredményeket és kihívásokat. Központunkat Nágel Péter és Schlégl Ádám képviselte, a rendezvényen jelen volt továbbá Baka Zsombor kollégánk is. A program szakmai koordinátora, Prof. Dr. Fári Miklós, a Debreceni Egyetem Mezőgazdaság-, Élelmiszertudományi és Környezetgazdálkodási Kar, Alkalmazott Növénybiológiai Intézetének professzora.
A VITAPRIC a HUNOR Magyar Űrhajós Program keretében megvalósult, a Debreceni Egyetem és a Pécsi Tudományegyetem együttműködésében megvalósított magyar űrnövénykutatási projekt. A kutatás célja annak vizsgálata, hogyan biztosíthatók hosszú távú űrmissziók során az űrhajósok számára friss, tápanyagban gazdag növények. Ennek érdekében retek-, paprika- és búzamagokat termesztettek és vizsgáltak a Nemzetközi Űrállomáson (ISS), elemezve a mikrogravitáció növényfejlődésre és tápanyag-összetételre gyakorolt hatását.
A Pécsi Tudományegyetem kutatói, köztük az ÁOK 3D Nyomtatási és Vizualizációs Központ szakemberei is aktív szerepet vállaltak a projektben. Központunk innovatív műszaki fejlesztésekkel és 3D modellezési feladatokkal járult hozzá a kutatás megvalósításához, támogatva az űrnövénytermesztéshez kapcsolódó fejlesztéseket. A kísérlet sikeresen zárult: a több mint fél éven át a Nemzetközi Űrállomáson vizsgált növényminták biztonságban visszatértek a Földre, ahol további laboratóriumi elemzések segítik a kutatókat a hosszú távú emberes űrmissziók élelmezésének megalapozásában.
A mostani szakmai rendezvény kiváló lehetőséget biztosított a projekt résztvevői számára az eddig elért eredmények áttekintésére, a tapasztalatok megosztására és a további együttműködési lehetőségek megvitatására.