- Mikor és hogyan került kapcsolatba a 3D technológiával?

Ezeket a technológiát a 3D technológiák pécsi fejlesztésére elindult közös munka során kezdtem el jobban megismerni. Előzőleg nem alkalmaztam a vonatkozó módszereket a munkámban.

- Milyen kutatási, tudományos területen dolgozik mostanában?

A kutatási területem az alapkutatások közé tartozik. A sejtek fehérje alapú vázának, a citoszkeletonnak a működését és szabályozását vizsgálom kollégáimmal. A munka során elsősorban spektroszkópiai és mikroszkópiai módszereket használunk. Ezek a kutatások jelenleg még nincsenek közvetlen kapcsolatban a 3D vonatkozású fejlesztésinkkel, de látok arra lehetőséget, hogy a jövőben a két nagyobb terület között kapcsolat alakuljon ki.

- Hogyan csatlakozott a pályázathoz, mi az Ön pályázatban betöltött szerepe?

A pályázathoz, annak kitalálásához és megformálásához 2015-ben csatlakoztam. Ekkor volt egy olyan időszak, amikor számtalan kisebb-nagyobb ötlet keringett már a 3D kapcsán a köztudatban, az egyetemünkön. Bódis Rektor Úrral, és több további kollégával beszélgetve ekkor alakult ki az a koncepció, aminek mentén később a nagyobb lélegzetvételű, és nemrégiben elindult pályázat tartalmi része is körvonalazódott. Jelenleg a pályázat szakmai vezetője vagyok.

- Mit hozhat a jövő a 3D technológia fejlődésétől a saját tudományterületén?

A 3D technológiák biológiai alkalmazásának a leginkább kézenfekvő területe a sejtek nyomtatása, vagy a bionyomtatás. Ennek a vezetője a pályázatban Pongrácz Professzorasszony. Vele több olyan közös munkánk is van, aminek lehet kapcsolódási pontja a 3D pályázathoz is. Ilyen például annak a megvizsgálása és megértése, hogy miben tér el azoknak a sejteknek a citoszkeletonja, amelyek három dimenzióban, térben nőhetnek azokétól, amelyeknek csak azt engedjük meg, hogy egy sík mentén, egyetlen sejt vastagságú réteget alkossanak. Úgy gondolom, hogy a későbbiekben annak is jelentősége lesz, hogy a biofizika és biológia módszereivel megvizsgáljuk, hogyan módosulnak a 3D technológiával előállított eszközök (exoszkeletonok, protézisek) hatására az emberi szövetek, milyen eltérések jelentkeznek a behatás alatt nem álló szövet részekhez képest.

- Mennyire tartja fontosnak az interdiszciplináris szemléletet a 3D-vel kapcsolatos kutatásokban? Lehetnek ennek gyakorlati előnyei a saját tudományterületén?

A mai tudományban már lényegében minden kutatás interdiszciplináris; a különböző területek szakértőinek együttműködése nélkül nem hiszem, hogy komoly eredményeket lehet elérni. Mindenképpen igaz ez a természettudományok esetében, és ez alól nem kivétel a programunk sem. Az egyes problémákat, kérdéseket csak összehangolt munkával és sokoldalú tudással tudjuk majd hatékonyan megközelíteni és kezelni. Ezért is öröm, hogy már induláskor öt egyetemi kar összefogása jelentette a pályázatunk tudományos alapját. Másfelől, abban is biztos vagyok, hogy amint a program elkezd kibontakozni, újabb karok és területek bekapcsolódása is meg fog valósulni.

- Milyen konkrét eredményeket vár a pécsi projekttől akár közép, akár hosszú távon?

A pécsi programunk kitűzött célja, hogy mind a műszerekkel való felszereltség, mind a vonatkozó szaktudás szempontjából egy izgalmas, mindenki számára nyitott, és hatékony szellemi műhely legyen. Ez rövid távon még vélhetően sok szervezést és ismeretterjesztést igényel majd, de erre felkészültünk. Másfelől, és mindezek mellett szeretnénk egy ütőképes és jól használható oktatási központ is lenni. Ezzel kapcsolatban az előkészületeket elkezdtük, és úgy általános és középiskolai szinten, mind az egyetemi graduális és posztgraduális képzésekben komoly eredményeket várok a programunktól.

- Mit gondol, hogyan befolyásolja a mindennapi életünket, hogy a 3D technológia egyre elérhetőbb és hogy egyre gyorsabban kommencializálódik? Milyen trendeket lát ezzel kapcsolatban?

A trendek egyértelműen arra mutatnak szerintem, hogy az egyre szélesebb körben és jobb minőségben elérhető gépek miatt a 3D nyomtatás gyümölcsei megjelennek a háztartásokban is. Hogy ezek jelentősége mekkora lesz, az majd attól függ, hogy megtaláljuk-e a valóban hasznos alkalmazásokat, vagy megragad a technológia felhasználása a mai, még talán inkább kuriózumnak tekintett szinten. Szerintem az előbbi következik majd be. És hogy milyen irányokban, milyen felhasználási területeken jelent majd kiemelkedően fontos segítséget mindez, az csak a fantáziánktól függ majd. Jelenleg ezeket az irányokat csak valószínűsíteni lehet, biztos vagyok abban, hogy a megvalósulás során ma még nem látott lehetőségek is fontos szerepet kapnak majd.

- Mit üzenne mindazoknak, akik most kezdenének el érdeklődni a 3D-ben rejlő lehetőségek iránt?

A 3D technológiák fontos eszköz jelentenek számos kutatásban és alkalmazásban. De mégis érdemes világosan látni, hogy nem többek egy eszköznél. A vonatkozó alapok alkalmazói elsajátítása gyerekjáték, valójában nem a technikai részletek megértése igényel a jövőben komoly kapacitásokat, hanem az alkalmazások kitalálása, a megfelelő ötletek megtalálása. Így aztán úgy gondolom, hogy előképzettségtől függetlenül bátran gondolkozzon ezen a területen bárki, aki érez magában érdeklődést és erőt az izgalmas és új alkalmazási területek felkutatására és megfogalmazására. Hogy egy hasonlattal éljek, a jó mozi filmeket vagy TV műsorokat sem azok találják ki, akik pontosan tudják, hogyan működik egy mozi vetítő vagy televízió készülék. Persze az is igaz, hogy ezekkel az ötletekkel érdemes lesz csatlakozni hozzánk, mert egy jó filmes ötlet még önmagában nem hoz kasszasikert – hogy a példánál maradjak – ahhoz kellenek a színészek, a rendező, a vágó, az operatőr és sok más szakértő kolléga gondos munkája is.

Névjegy

Prof. Dr. Nyitrai Miklós a PTE ÁOK tudományos dékánhelyettese, a PTE Általános Orvostudományi Kar Biofizikai Intézetének vezetője. A KLTE Természettudományi karán végzett 1993-ban, 1990 és 1993 között a Magyar Tudományos Akadémia Atommagkutató Intézet (ATOMKI) kutató diákja volt. 1994-től a PTE Általános Orvostudományi Kar Biológiai Tudományok Biofizikai Tanszék Ph.D. hallgatója. A Magyar Tudományos Akadémia Tudományos Munkatársa 1993-1994 között. 1997-től 2000-ig a Biofizikai Intézet adjunktusa, majd 2000-tő 2006-ig Docense. 2001-2003 között a University of Kent Canterbury tudományos munkatársa. Professzori kinevezését 2009-ben kapta meg. A Biofizikai Intézet irányítását Somogyi professzor 2006-ban bekövetkezett halálát követően vette át és végzi jelenleg is. Vezetése alatt az Intézet kutatás spektruma tovább bővült, az intézet fő profiljává a citoszkeletális fehérjék vizsgálata vált.