A PTE Művészeti Kara fontos résztvevője a PTE 3D interdiszciplináris projektjének. A művészi alkotás és a 3D kapcsolata nem újkeletű dolog, hiszen a vizualizáció a 3D-s technológiák fejlesztésének az alapmotorja, ha csak a grafikai alkalmazásokra gondolunk, azonnal nyilvánvaló a művészi igény és látásmód fontossága. A 3D terveken alapuló megmunkálás, majd pedig újabban maga a nyomtatás egészen új lehetőségeket jelent, hiszen kiemeli az alkotó folyamatot az eddigi virtualitásból. A 3D technológiák művészetre gyakorolt hatásairól, az új lehetőségekről és útkeresésről beszélgettünk Burkus Judittal és Fodor Pállal a PTE Művészeti Karán a Művészeti munkacsoportjának 3D műhelyében.

Az emberben önkéntelenül is felmerül a 3D kapcsán a számítógépes grafikai megoldások, a látványtervek egyre nagyobb térnyerése. Ez ráadásul már egy ideje szinte a mindennapok része. Mikortól beszélhetünk a Művészeti Karon a 3D technológiák igazi térnyeréséről?

FP: Valóban, nem előzmények nélküli a dolog akár a művészetekben, akár a Művészeti Karon, de nyugodtan mondhatjuk, hogy a pályázat miatt nyílt igazán lehetőségünk ezt kiteljesíteni. Azóta áll rendelkezésünkre infrastruktúra; a korábban inkább virtuális irányban tapogatóztunk.

Az infrastruktúra itt gondolom a megmunkáló, gyártó eszközöket jelenti, hogy ezek most már viszonylag jól hozzáférhetőek. Miért olyan jelentős ez a lépés a korábbi tisztán virtuális számítógépes modellezéshez képest?

FP: A virtualitásban kevés lehetőség van igazi művészi produktumok létrehozására. A Művészeti Kar – lényegéből fakadóan - inkább a képzőművészeti irányt részesíti előnyben, fontos a kézzelfoghatóság. Emellett a 3D animáció, de sokszor a 3D grafika sem egyszemélyes műfaj. A képzőművészeti alkotás leginkább egyszemélyes műfaj és az ilyen fajta alkotási folyamatban fontos a materializálható eredmény.

Mekkora változást jelent ez?

FP: Ugrásszerűt, főleg a képzőművészek szempontjából, de ugyanilyen fontos az iparművészek, de a tervező grafikusok számára is. A legtöbbet egyelőre az alkalmazott művészetek tudják hasznosítani a lehetőségekből.

Mit jelent ez a gyakorlatban? Melyek ezek a felhasználások?

BJ: A Kerámia Szakon – mint az egyik alkalmazott művészti irány – a 3D fontos eleme a munkának és képzésnek is. Egy ideje már követelmény a tervezők irányában, hogy 3D-ben tudjanak dolgozni, hiszen a műtárgyak sorozatgyártásba kerülnek és gyártó elvárja, hogy a termelési folyamatban azonnal használható terveket kapjon.

Mennyire újkeletű ez a dolog, hiszen nem is olyan régen a művészet és az iparművészet is a manualitással kapcsolódott össze a leginkább a közgondolkodásban?

BJ: Ez a folyamat pár éve gyorsult fel. A tervezők irányában 3-4 éve kezdett el szinte alapkövetelménnyé válni a 3D-ben való jártasság, főleg a kerámia iparban. Látjuk azonban, hogy az üveg vagy fémmegmunkálásban is egyre inkább szükség lesz rá. A megrendelővel való kommunikáció során is egyre fontosabb a szerepe, elég ha például a látványtervekre gondolunk. Az építészetben kezdődött ez a folyamat, de mostanra szinte alapvető elvárássá vált csaknem minden alkotással foglalkozó területen, hogy megmutathassuk előre amit létre akarunk hozni.

Beszéljünk kicsit a 3D nyomtatásról és arról, hogy ennek milyen speciális területei vannak, amelyekkel foglalkoztok. Mire használjátok és hogyan? 

BJ: A kerámia nyomtató egészen egyedi megoldásokat tesz lehetővé, sőt, sorozatgyártás is megvalósítható vele. Érdekes az is, hogyan dolgozik egy ilyen nyomtató, hiszen a tervezést behatárolja az, mit képes kinyomtatni az eszköz és hogyan nyomtat. A kerámia nyomtatóval készült tárgyaknak van egy sajátos formavilága. Kicsit olyan, mintha egyfajta stílust is kijelölne, aki pedig dolgozik vele, annak egy idő után rááll az észjárása. Szinte magam előtt látom a formákat és azt, ahogyan létrehozza azokat a nyomtató. (Vizuális példák a kerámianyomtatásra: oliviervanherpt.com, az Unfold csoport munkái: unfold.be/pages/ceramic-3d-printing)

Ezek szerint nem képes mindenre.

BJ: Egyáltalán nem, ugyanakkor viszont képes olyan dolgokra, amelyeket kézi munkával összehasonlíthatatlanuk több idő, vagy nagyobb nehézségek árán lehetne csak elkészíteni. Ismerni kell a lehetőségeket és élni velük. A kerámia nyomtató csak az egyik, hiszen a hagyományosabb 3D nyomtatóval is lehet szobrot készíteni. Megfordultam olyan műhelyben, ahol, gipszpor nyomtatóval dolgoztunk; például pontos, geometrikus formák kialakításához rengeteg kézimunka és folyamatos mérés, ellenőrzés szükséges a hagyományos módon. Egy ilyen nyomtató órák alatt tökéletesen pontos munkadarabot hoz létre.

Biztosan a könyökötökön jön ki a kérdés, de muszáj feltennem ebben a kontextusban: mi az eredetiség szerepe, hogyan alakul a fontossága? A 3D tervezésben és gyártásban a reprodukálhatóság egy fontos paraméter, amíg a művészetben az egyediség érték. Mit gondoltok, mi változik, változik-e valami a 3D technológia térnyerésével?

FP: Ha sarkos akarok lenni, akkor ezt a kérdést meghagynám a művészettörténészeknek és az esztétáknak. Nem gondolom, hogy itt bármi új felmerülne, gondoljunk csak a sokszorosító grafikára, ami sokkal régebbi dolog, minthogy 3D-ről beszélnénk, vagy a reneszánsz műhelyekre, ahol kollektívák dolgoztak és a mester sokszor egy-egy ecsetvonással járult csak hozzá a műhöz. A műalkotások másolásának és értékének a kérdése sem újkeletű dolog.

Ezek szerint ebből a szempontból ez sem negatív, sem nem pozitív?

FP: Pozitív hozadéka van. Most kapásból eszembe jut egy Csehek által szervezett cserekiállítás, ahol az USA-ban lévő intézménnyel voltak kapcsolatban. Ahelyett, hogy a tárgyakat utaztatták volna, egyszerűen kicserélték a terveket – elektronikusan – és mindenki helyben kinyomtatta a kiállítási tárgyakat. Kőszobrászoktól hallottam, hogy nektek bezzeg milyen könnyű, nem kell tonnákat mozgatnotok, hanem a zsebetekben elviszitek a dolgaitokat egy pendrive-on.

Hogyan tekintetek – művészként – a 3D-re? Inkább mint eszközre vagy inkább mint új művészeti ágra?

FP: Alapvetően ez egy új eszköz, ahogy a véső mellé bejött a sarokcsiszoló, vagy ahogy a festészet mellett megjelent a fénykép. A festészetet is temették a fotográfia megjelenésekor, de azóta is köszönöni, jól van. Nem fogja kiváltani a hagyományos módszereket, inkább csak kiegészíti azokat.

A fénykép egy jó analógia, hiszen végül önálló művészeti ággá vált. Lehetséges ez a 3D-vel is?

BJ: Igen, ahogy már arról beszéltünk, a nyomtatók képességei, amibe a pontosságukat is beleérthetjük, nemcsak a felhasználhatóságot határozzák meg, hanem adnak egyfajta alap formavilágot is, ami akár stíluselem is lehet. Még nem tartunk itt, mert, főleg a képzőművészetben, a 3D-vel kapcsolatban még az útkeresés elején vagyunk. Igen, lehetséges, hogy a későbbiekben ez egy új művészeti irány vagy akár művészeti ág legyen. 

FP: Ehhez kell a fizikai megvalósítás. A számítógépes modellezéssel az a baj, hogy ott mindent szabad, az anyagi világ problémái sok esetben nem látszanak, amikor tervezünk. Nem lehet mindent modellezni, a gravitációt, hogy tényleg kifaragható-e egy alávágás, hogy milyen az anyag tartása, keménysége, maga a technológia korlátai néha nehezen láthatóak. Főleg a képzőművészetben, ahol leginkább kísérletezés folyik, nagyon hasznos a 3D nyomtatás lehetősége és visszafelé, a kísérletezés segít fejleszteni is a technológiát.

Az alkalmazott művészetekben – vagy iparművészetben – viszont már vannak bevett megoldások. A projektben hol vannak a hangsúlyok, ezeken, vagy a kísérletezésen?

FP: Mindkettő nagyon fontos ezért is van két ága a Művészeti munkacsoportnak. Az alkalmazott művészetekben az alkotás nem öncélúan keletkezik. Gyártásba kerül az eredménye, használva lesz. Nagyon fontos, hogy erre felkészítsük azokat, akik ezzel foglalkoznak, az oktatásnak, a képzésnek itt nagyon nagy szerepe van. A képzőművészeteknél inkább a kísérletező jelleg dominál.

Mennyire különül el egymástól ez a két ág? 

FP: Vannak átfedések, de ezek általánosságban eltérő gondolkodásmódokat és munkamódszereket igénylő ágak. Az alkalmazott művészeteknél viszonylag jól behatároltak az igények, tudjuk mire van szükség, míg a képzőművészeknek most kell kitalálniuk magukat ezen a területen. Mi az új és a hagyományos viszonya, mi lehet az az egyedi kéznyom, amitől a 3D-ben való alkotás az alkotóhoz köthetően felismerhető lesz; nagyon sok még a kérdés.

Az alkotó folyamat sok időt és elmélyülést igényel, gondolom ezért is fontos, hogy itt helyben legyen egy 3D műhely. Milyen eszközeitek vannak, illetve lesznek várhatóan, illetve mi a kapcsolatotok a nemrég megnyílt 3D központtal?

FP: Most érkezett egy nagy CNC marógép, várunk egy nagy munkaterű FDM nyomtatót és a kerámia nyomtatót illetve jó lenne egy 3D szkenner. A leginkább a műszaki munkacsoporttal működünk együtt, főleg az anyagkísérletek révén. A 3D központ jellegében más gépeket használ, komoly felkészültség szükséges hozzá, de természetesen tervezzük, hogy kihasználjuk a lehetőségeket, amit nyújt.

Mi illene ide leginkább zárógondolatként?

FP: Mint egyetemen működő művészeti kar fontos, hogy a technológiai lépésekkel ne csak lépést tartsunk, hanem hozzátegyünk, vagy ha lehet egy lépéssel elébe menjünk a dolgoknak. A határok feszegetése, amivel foglalkozunk.

Szabó Gábor

Pécs, 2018. május 17.