Munkatársak · PTE 3D Nyomtatási és Vizualizációs Központ

« Rólunk

Munkatársak

Baka Zsombor

« Összes munkatárs

Baka Zsombor

A PTE-MIK-en végeztem gépészmérnöki duális szakon, tanulmányaim alatt pedig mérnök gyakornok voltam 7 féléven keresztül a Jako Fémárugyár Kft.-nél. Egyetemi tanulmányaim során találkoztam a 3D nyomtatással, amely felkeltette az érdeklődésemet, majd idővel beruháztam saját eszközökre is, így szabadidőmben hobbiszinten is ezzel foglalkoztam. Többféle CAD szoftverrel ismerkedtem meg és sajátítottam el használatukat. Nagyon izgalmasnak tartom a CAD modellezés és a 3D nyomtatás összekapcsolódását, miután elkészül a virtuális objektum, órákon belül már a fizikai megvalósulását tarthatom a kezemben. A 3D Központban is ezeket az ismereteimet kamatoztathatom, feladataim közé tartozik a modellezés, a 3D nyomtatás és a hozzá tartozó szoftverek kezelése, a nyomtatott alkatrészek utómunkálata, valamint az összeszerelésük.